Vannak, akik érzékenyebbek a zajra, mások kevésbé. Alvás közben is hallunk, az agy még mindig felveszi és feldolgozza a hangokat/zajokat. A hallás az egyetlen érzékelés, amely alvás közben is állandóan „be van kapcsolva” A nem mélyalvók esetében ez azt is jelentheti, hogy még egy enyhe zajtól is felébredhetnek. Ha még vissza is alszik, ha zaj van a környezetben az idegrendszere nem pihen.
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy rosszabbul aludtunk. De ha ez gyakran fordul elő, tanácsos orvoshoz fordulni. Az alvás fontos egészségünk szempontjából, ugyanis alváskor a test megnyugszik és regenerálódik. Az elegendő alvás ugyanolyan fontos, mint a megfelelő étkezés. Amennyiben nem tudja kipihenni magát akár magatartási, figyelem zavarok is jelentkezhetnek. Ez vonatkozik gyerekekre és felnőttekre egyaránt.
Jelentkezzen most ingyenes, kötelezettség nélküli hallásszűrésre!
Vegyen részt teljeskörű és ingyenes hallásvizsgálatunkon, töltse ki rövid űrlapunkat és jelentkezzen most!
Figyeljünk arra, hogy minél többet legyünk csendes környezetben, naponta lazítsunk (relaxáljunk), kiránduljunk, életkorunknak megfelelően hetente 2-3 alkalommal sportoljunk.
Amennyiben hosszú távon 5-6 óránál kevesebbet alszunk, az akár krónikus alváshiánnyá is válhat. A krónikus alváshiány negatív következményekkel jár az egészségre és a napi tevékenységünkre. A hosszútávú memóriát is ronthatja az alváshiány – ez különösen időskorban fordulhat elő, az alváshiány ilyenkor már strukturális változásokat is okozhat az agyban. Tünetek, amelyek akkor fordulhatnak elő, ha strukturális alváshiánytól szenved az egyén:
- Letörtség vagy akár depresszió
- Ingerlékenység
- Feledékenység
- Rontja a tanulási képességet és a rövidtávú memóriát
- Gyengült immunrendszer
- Izomfájdalom
- Fejfájás
- Hányinger, szédülés
- Kézremegés
A szükséges alvásmennyiség nem csak az életkorától függ. Az életmód, a fizikai tevékenységek és a nappali órák száma szintén fontos szerepet játszanak. Minél aktívabb fizikailag és szellemileg, annál többet kell aludni. Érdemes sok időt a szabadban tölteni, akkor jobban és hosszabb ideig alszunk.